2010. február 18., csütörtök

2010. február 26-án, pénteken ünnepelte

a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság

megalakulásának 30. évfordulóját a Madách Imre Városi Könyvtárban


A jubileumi rendezvény első programjaként a Társaság képzőművész tagjainak alkotásaiból nyílt tárlat a könyvtár galériáján. A kiállítás-megnyitón a névadó Komjáthy Jenő születésének évfordulójáról is megemlékeztünk: Csábi István adta elő a Dal című megzenésített Komjáthy-költeményt. A tárlatot Szabó Endre újságíró, a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság vezetőségének tagja ajánlotta a közönség figyelmébe.

Beszédében felelevenítette a Társaság megalakulásának körülményeit, a közös programokat. Szinte valamennyi kiállított műről és alkotójáról említést tett. A kiállítás-megnyitót id. Telek Zoltán harmonikajátéka is színesítette. (A tárlat a könyvtár nyitva tartási idejében látogatható.)

A program a Röpke Ívek című antológia jubileumi számának bemutatójával folytatódott a könyvtár kupolatermében. Az ünnepség kezdetén, szomorú kötelességünknek eleget téve megemlékeztünk mindazokról a Társasághoz kötődő kiváló személyiségekről, akiktől az elmúlt években búcsút vettünk. Eltávoztak közülünk: Jo

bbágy Károly, Farkas András, Görög Imre, Kovács Alfonz, Csikász István, Szederkényi Attila, Podlipszky Ervin, Merczel Erzsébet, Lázár László, dr. Kerényi Ferenc és T.Pataki László. Rájuk emlékeztünk Merczel Erzsébet Amikor az óra is megáll című írásával, majd elhangzott még néhány mű a kötetből.

Az összeállításban közreműködtek: Csábi István, Dénes Diána, Kosik Szilvia és Oláh Zoltán. Ezután dr. Szepes Erika irodalomtörténész ajánlotta a kötetet a közönség figyelmébe.

A Röpke Ívek 2009. évi számának megjelenését támogatta:

Balassagyarmat Város Önkormányzata, Cserhát Print Nyomdaüzem Kft., Dr. Czudar Sándor, Holes Imre, Dr. Laczó József, Szabó Endre, Szomor József, Dr. Tományi Csaba, Dr. Varga József.

Köszönjük!

A kötetet az érdeklődők megvásárolhatják a könyvtárban.

Ára: 1200 Ft,-







2010. február 15., hétfő

1%

Kérjük támogassa személyi jövedelemadójának 1%-ával könyvtárunkat!

A kedvezményezett adószáma: 1 6779945-1-12
A kedvezményezett neve:
Madách Imre Városi Könyvtár
2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 50.

Folyóirat vásárlás


Vásároljon kedvezményes áron folyóiratokat a könyvtárban! Kínálatunkban 2006- 2009 között megjelent színes hetilapok és magazinok szerepelnek.


Az újságok ára egységesen 80 Ft/DB!