2011. április 19., kedd

Olvasótábor

A mesetáborba a jelentkezési lap letölthető innen


A felsős olvasótáborba a jelentkezési lap letölthető innen.

Ünnepi nyitva tartás

2011. április 6., szerda

„Hétmérföldes csizmában Heted7 országon keresztül” körzeti vetélkedő döntője

Könyvtárunk gyermekrészlege „Hétmérföldes csizmában Heted7 országon keresztül” címmel hirdetett körzeti vetélkedőt általános iskolás diákok számára. A kérdéseket az Európai Unióból, valamint tagországainak mesevilágából állítottuk össze, abból az apropóból, hogy az idei év első felében Magyarország látja el az Unióban a soros elnökséget.
Felhívásunkra 32 csapat nevezése érkezett a város és körzete, valamint a Felvidék általános iskoláinak 4-5. osztályából.
A nagy számú jelentkezésre való tekintettel, márciusban 5 elődöntőt rendeztünk, ahol a versenyzők összemérhették tudásukat. Az elődöntőkön legtöbb pontot elért 12 csapat vett részt a döntőn, amelynek április 1-jén adott otthont könyvtárunk.
A fináléba bejutott csapatoknak a hagyományokhoz híven 2 perces jelmezes jelenettel is készülniük kellett, ezúttal a Kis Mukk, vagy a Hogyan fogott ki a kovács az ördögön című mesékből. Az ötletes díszletekkel színesített előadások osztatlan sikert arattak a zsűri körében, melynek tagjai Balláné Simon Mária, a Mikszáth Kálmán Középiskola könyvtárosa, Zolnyánszki Zsolt, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ közművelődési szakembere, valamint Hatala Lászlóné gyermekkönyvtáros voltak. A vetélkedő jó hangulatban zajlott, a csapatok kiválóan felkészültek a megmérettetésre.
Az első 3 helyezést a Kiss Árpád Iskola, a Berceli Általános Iskola és Balassi Bálint Gimnázium diákjai érték el, ők valamennyien jutalomkiránduláson vesznek részt a Gödöllői Királyi Kastélyban. További 5 csapat részesült könyvjutalomban, a többieknek egyéb apró ajándékkal köszöntük meg munkájukat.
Bízunk abban, hogy a gyerekek a nemcsak az európai unió világában mélyültek el jobban, hanem szép olvasásélményekkel is gazdagodtak a felkészülés során.



2011. április 1., péntek

Internet használói tanfolyam idősek részére

Könyvtárunk az elmúlt hónapokban 7 db 20 órás internet-használó tanfolyamot indított. Az első négy tanfolyam a TÁMOP 3.2.4.08/1-2009-0059 „Tudásexpó Expressz” pályázat támogatásával valósult meg, így a jelentkezők díjmentesen vehettek részt rajta. 
A másik három alkalommal, csekély, mintegy 3500 Ft-os részvételi díjat fizettek az érdeklődők. A két hetes képzés során a fájlkezelés és szövegszerkesztés, valamint az internet-használat alapjaival ismertettük meg a résztvevőket. A fotók a legutóbbi tanfolyam alkalmával készültek. A nagy érdeklődésre való tekintettel tervezünk további tanfolyamokat is az ősz folyamán. A részletért érdeklődjön személyesen a könyvtárban vagy a (35) 300-290-es telefonszámon!