2009. november 24., kedd

„Túl az Óperencián” olvasónapló pályázat eredményhirdetése




Pályázatunkat Arany László születésének 165. évfordulója alkalmából indítottuk útjára a Fehérlófia című mesegyűjteményéből, és az életrajzából. Szerettük volna, ha a mesék elolvasásával a gyerekek közelebb kerülnek az íróhoz. Nagy örömünkre szép számban, 202-en adták le pályázatukat, amelyek nemcsak a városi, hanem a vidéki iskolákból is érkeztek: Szügyből, Érsekvadkertről és Magyarnándorból. Az olvasónapló kitöltésébe bevontuk a 2., 3., és 4. osztályosokat, és mindhárom korosztály nagyon fogékony volt erre a témára. Az olvasónaplót több mese alapján 7 feladatból állítottuk össze. Dicséret illeti a gyerekeket, mert többségében nagyon alapos, gondos munkát végeztek, szépen kidolgozták a feladatokat.
A hibátlan kitöltéshez 65 pontot kellett elérni, ezt 33 tanuló teljesítette, ők mindannyian könyvjutalomban és oklevélben részesültek. A helyezettek ponthatárát 64 pontnál tudtuk meghúzni. Így az előbb említett 33 tanulón kívül még 39 fő részesült kisebb ajándékban és emléklapban.

Könyvjutalomban részesültek névsora:

Kiss Árpád Általános Iskolából:

1. Tóth Laura 3. o.
2. Bujnyik Balázs 4. o.
3. Jakab Kinga Flamina 3. o.
4. Balla Panna 2. o.
5. Fényes Jázmin 2. o.

Magyarnándorból:

1. Berényi Fanni 3. o.
2. Kovács Ádám 2. o.
3. Bozsó Dominika 2. o.
4. Koplányi Bence 4. o.

Szügyből:

1. Cserenyi Alex 3. o.

Érsekvadkertről:

1. Diósi Vivien 4. o.
2. Boda Bálint Bendegúz 2. o.
3. Magyaros Réka 2. o.
4. Tuza Bernadett 3. o.
5. Kovács Péter 2. o.

Dózsa György Általános Iskolából:

1. Szrenka Balázs 4. o.
2. Hering Melitta 3. o.
3. Ardó Réka 4. o.
4. Csépe Lili 4. o.
5. Csábi Gábor 2. o.
6. Kalmár Diána 2. o.
7. Szedő Zita 2. o.
8. Kácsor Ádám 3. o.
9. Ónodi Orsolya 4. o.

Szent Imre Általános Iskolából:

1. Hrubiák Antónia 2. o.
2. Balla Balázs 2. o.

Szabó Lőrinc Általános Iskolából:

1. Barna János 4. o.
2. Sárosi Ákos 4. o.
3. Koplányi Martin 4. o.
4. Bányai Nikolett 4. o.
5. Jakabovics Viktória 4. o.
6. Hegedűs Flóra 4. o.
7. Ujhelyi Dorottya 4. o.

Gratulálunk a nyereményekhez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése