2009. december 16., szerda

„Aranyalma aranyágon” című Móra Ferenc versmondó verseny



2009. december 9. -10. (1-8. osztály)

Móra Ferenc születésének 130. évfordulója alkalmából versmondó verseny megrendezésére került sor a Madách Imre Városi Könyvtárban.

Nagy örömünkre szolgált, hogy felhívásunkra a város minden iskolájából, sőt vidékről, Érsekvadkertről is jelentkeztek, így összesen 87 tanuló nevezése érkezett. A nagy létszámra való tekintettel a rendezvény 2 napon zajlott.

A versenyre a könyvtár által kijelölt Móra Ferenc költeménnyel, illetve egy szabadon választott költő bármely versével korcsoportonként lehetett jelentkezni. Így összesen 4 kategóriában mérték össze tudásukat a jelöltek.

A zsűrizést az alábbi pedagógusok, könyvtárosok végezték: Ádám Klára, Csallóné Majoros Erzsébet, Havaj B. Mária, Hoffmann Pálné, Jakus Julianna, Kanyó Kinga, Kosik Szilvia, Sinkóné Szrenka Anikó, Vitéz Katalin. Munkájukat ezúton is köszönjük!

A program végén minden versenyző kapott egy kis ajándékot és emléklapot, a legjobb helyezést elértek pedig könyvjutalomban részesültek. Ők a következők:

1-2. osztály:

1. helyezés: Istók Fanni (Dózsa )

2. helyezés: Tatár-Kis Bálint (Kiss Árpád)

3. helyezés: Zöld Antónia (Kiss Árpád)

3. helyezés: Kovács Gábor (Kiss Árpád)

4. helyezés: Keresztúri Roland (Szent Imre)

5. helyezés: Fábián Anna Ráhel (Kiss Árpád)

5. helyezés: Nagy Nándor (Érsekvadkert)

3-4. osztály:

1. helyezés: Tóth Laura (Kiss Árpád)

2. helyezés: Vidó Cyntia (Szent Imre)

3. helyezés: Kutka Tamás (Kiss Árpád)

4. helyezés: Deme Roland (Kiss Árpád)

4. helyezés: Horváth Márk (Kiss Árpád)

5. helyezés: Csépe Lili (Dózsa)

5. helyezés: Juhász Janina (Szabó Lőrinc)

6. helyezés: Zsadányi Rebeka (Érsekvadkert)

6. helyezés: Surman Levente (Érsekvadkert)

5-6. osztály:

1. helyezés: Hrubiák Laura (Szent Imre)

2. helyezés: Szrenka Ágoston (Érsekvadkert)

3. helyezés: Pszota Dalma (BBG)

4. helyezés: Takács Kolos (Kiss Árpád)

4. helyezés: Ódor Vivien (Szabó Lőrinc)

4. helyezés: Czinege Lilla (Érsekvadkert)

7-8. osztály:

1. helyezés: Markó Vivien (BBG)

2. helyezés: Fábián Orsolya (Kiss Árpád)

2. helyezés: Podholiczki Evelin (Szent Imre)

3. helyezés: Pelhős Klaudia (BBG)

3. helyezés: Pistyúr Zsófia (Érsekvadkert)

4. helyezés: Mucsina Flóra (BBG)

5. helyezés: Gaál Zsófia (BBG)

Gratulálunk a díjazottaknak, és további sikereket kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése